A szeretetnyelvekről - Dr. Gary Chapman


A szeretet - nyelvek


A szeretet, amit adunk és kapunk, életünk egyik legfontosabb, meghatározó élménye. Meglehet, van, aki úgy érzi, hogy ő soha nem kapott elég szeretetet és az is könnyen előfordulhat, hogy a hozzánk legközelebb álló szeretteinkkel kapcsolatban érezzük: már nem vagyunk számára, számukra fontosak, nem szeretnek minket úgy, ahogy rég.


Az anyanyelv analógiájára – melyet minden ember elsajátít, hogy társaival kommunikálni tudjon – alakította ki Dr. Gary Chapman (amerikai pszichológus, házassági tanácsadó) a hatékony szeretet kommunikáció érdekében a szeretetnyelv elméletét és gyakorlatát.


Chapman évekig foglalkozott tanácsadással, azzal, hogy a hozzáforduló házaspárok házasságát segítsen megmenteni. Munkája során tapasztalta, hogy a párok egymás iránti szeretetüket, megbecsülésüket különböző módon, kommunikációs csatornákon keresztül fejezik ki, de gyakran hiába, mert a másik fél nem érti.


Ezt vizsgálva jött rá, hogy azért nem működik a kommunikáció ezekben az esetekben, mert a másik fél nem érzékeny, nem vevő arra a szeretet kifejeződésre, szeretet-nyelvre.


Emellett mindenkinek van egy un. szeretet-tankja, melyet a szeretteitől felé érkező szeretettel tud feltölteni.

Egy teli tank jókedvet és kiegyensúlyozottságot eredményez, míg az ürülőben levő vagy üres tank lehangoltságot és depressziót hozhat. Azaz azt érezhetjük, hogy nem szeret bennünket senki a környezetünkből.


Megállapította, hogy az emberek ötféle módon képesek a szeretetüket kifejezni, illetve csak azt a szeretet-nyelvet értik meg, melyet a neveltetésük során, közvetlen környezete és hajlama hatására leginkább megtanultak, valamint ráhangolódtak.


Nem véletlen, ha a párunk azt igényli, hogy órákig beszélgessünk vele, vagy a gyermekünk csak birkózni óhajt velünk este, amikor hazaérkezünk. Mert ők a saját szeretet nyelvükön szeretnék megértetni velünk, hogy szeretnek, illetve így szeretnék feltölteni a szeretet tankjukat.


Ahogy azokkal az embertársainkkal nem tudunk beszélgetni, akikkel nem találunk közös nyelvet, úgy szeretteinknek sem tudjuk megadni mindazt, amire vágynak, ha nem ismerjük szeretetnyelvüket.


A nyelv megtanulása elengedhetetlen ahhoz, hogy a kapcsolat hosszú távú, tartós és boldog legyen: hiszen társunk akkor érzi, hogy szeretjük, ha mindezt az ő szeretetnyelvén juttatjuk kifejezésre.


Mi az a szeretettank ?


Egy képzeletbeli tartály, mely természetesen egyénenként változó „nagyságú”. Ha szeretetet kapunk – nyilvánuljon meg bármilyen formában is – szeretettartályunk mutatója a „teli” állás felé mozdul el.

Ha tankunk „teli” van, akkor boldogok, kiegyensúlyozottak vagyunk, úgy érezzük, szeretnek minket.

Annak a tartálya azonban, aki hosszabb ideg nem részesül szeretetben, lassan elkezd kiürülni: életkedvét elveszíti, a világot szürkének, egysíkúnak találja és depresszióra lesz hajlamos.


Ezért is fontos tudni, hogy párunk, társaink, barátaink, családtagjaink mitől érzik azt: szeretik őket, mitől lehet az ő tankjukat csordultig tölteni, hogy így a lehető legnagyobb boldogságban legyen részük.

Minden ember céljai között első helyen szerepel, hogy szeretteit boldoggá tegye – ehhez pedig tudni kell, hogy mi az, ami a másiknak örömet okoz.


Elsődleges Szeretet-nyelvek:


1. Elismerő szavak: Amikor az illetőnek fontos, hogy szóban megdicsérjék… (Bizalmas beszélgetés, bátorítás, dicséret)

Pl:. Köszi, hogy megcsináltad! Nagyon jó az új frizurád! Nagyra értékelem , hogy … vagy! stb.


Akik ezen a csatornán tudják elsősorban feltölteni szeretet-tankjukat, azok mennyekbe szállnak a dicsérő, bátorító, kedves szavaktól és az elismerő kijelentésektől, amelyek természetesen őszinték és van alapjuk!


2. Ajándékozás: Amikor a másik képes régi ajándékokat tárgyakat őrizgetni, emlékszik rá kitől kapta és mikor az adott tárgyat, dolgot ajándékba stb.

Pl: A barátnőmtől kaptam ezt a szoknyát és nagyon szeretem hordani.


Talán ez az egyik legkönnyebben kivitelezhető és elsajátítható csatorna, hiszen az erre érzékeny ember szinte mindenféle ajándéknak örül, csak szeretettel kell adnunk az ajándékunkat. Készíthetjük, vásárolhatjuk, a lényeg az, hogy az ajándékozott érezze és tudja, hogy rágondoltunk közben.


3. Szívességek: Amikor az illető számára a legjobban az a kifejező, ha a másik észreveszi, hogy valamire szüksége van, és segít neki.

Pl: Milyen kedves, azonnal segített megjavítani az elromlott zárat! De jó, hogy levitted a szemetet!


Aki a szívességből tett szolgálat nyelvén töltekezik, örömmel veszi, ha a szerette segít neki valamilyen formában. Csak szabadon adhatjuk és fogadhatjuk egymás szolgálatait.


4. Minőségi idő: Amikor valaki számára az a fontos, hogy a teljes figyelmeddel felé fordulj, együtt csináljatok valamit, lehetőleg csak ketten. Számukra fontos lehet, hogy meghallgassák őket, elkísérjék valahová, vagy csak bármit együtt tehessenek szeretteikkel úgy, hogy közben figyelnek egymásra.

Pl: Annyira szeretnék a barátaimmal közösen elmenni nyaralni valahová, de mindenki szervezett mást…


Ezen a nyelven értő ember az igényli, hogy bizonyos időközönként osztatlan figyelmet szenteljen rá a szerette. Csak ráfigyeljen, vele foglalkozzon, együtt legyenek bármilyen közös tevékenységet végezve. Lehet ez napi félóra, akár a hétből egy egész nap.


5. Testi érintés/ölelés: Amikor a másik szereti ha megsimogatják, megveregetik a hátát vagy megölelik. Ezeknek az embereknek valamilyen fizikai kontaktus által könnyebb érezni a másik ember szeretetét. Sok fiatal aki így működik, könnyebben sodródik bele rövid, felelőtlen szexuális kapcsolatokba. Fontos tudni magunkról, ha ez a szeretet-nyelvünk, hogy felismerjük, könnyebben befolyásolhatóak vagyunk ezen a téren.


A simogatás, az ölelés, s maga a testi érintés a szeretet kifejeződésének egyik legalapvetőbb formája. Azonban vannak olyan emberek, akik sokkal érzékenyebbek az érintésre, és jobban igénylik bárki másnál. A szeretet tankjukat testi kapcsolattal, ami a simogatástól a szexuális érintkezésig terjed, tudják feltölteni, illetve tölthetjük fel.



Hogyan ismerjük fel mások szeretetnyelvét/ a saját szeretet-nyelvünket?

*

Figyeljük meg önmagunk illetve mások viselkedését!

*

Gondoljuk végig mikor éreztük leginkább, hogy valaki szeret?

*

Figyeljük meg, szeretteink hogyan fejezik ki felénk szeretetüket, mert nagy valószínűséggel ezt várják el tőlünk!

*

Figyeljük meg, mire panaszkodnak, amikor esetleg elmondják, hogy nem érzik, hogy szeretik őket!

*

Próbáljunk ki minél több szeretet-nyelvet mások felé és nézzük meg melyik az, ami a legnagyobb hatással van rájuk?

*

Ránk mi van a legnagyobb hatással?

*

Figyeljük szeretteink kéréseit, mert azok is árulkodóak lehetnek!


Segíthet a következő teszt is: Szeretetnyelv-teszt


Melyik a te elsődleges szeretetnyelved? Az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek vagy a testi érintés? Talán már pontosan tudod, de lehet, hogy sejtelmed sincs róla. Az itt következő teszt elvégzése után megtudhatod.


A teszt 30 kijelentéspárt tartalmaz. Válaszd ki mindegyik párból azt, amelyik jellemzőbb Rád és jelöld meg egyértelműen (X, + vagy aláhúzás).


Előfordulhat, hogy néhány esetben legszívesebben mindkét kijelentést bejelölnéd, de akkor is csak egyet válassz, hogy a teszt eredménye a lehető legpontosabb legyen. Az is előfordulhat, hogy egyiket sem érzed igaznak, mégis jelöld meg azt, amelyik közelebb áll Hozzád.


A kijelentésekben gyakran szerepel a „számomra fontos személy” kifejezés. Amikor a szeretetre és a szeretetnyelvekre gondolunk, sokaknak először a romantikus kapcsolatok jutnak eszébe. Azonban sok más összefüggésben és kapcsolatban is kifejezzük szeretetünket és vonzalmunkat.


Amikor a tesztet olvasod, gondolj a Hozzád közel álló, vagy az életben fontos szerepet játszó személyekre: barátokra, szülőkre, kollégákra, ismerősökre.


Akkor kezdj bele a tesztbe, amikor nyugodtnak érzed magad, és nem kell sietned.

Ne gondolkozz a mondatokon, hanem azt jelöld meg, amit első olvasásra igaznak érzel.


SZERTETNYELV - TESZT


1. Szeretem, ha elismerésben részesítenek. A

Szeretem, ha megölelnek. E


2. Szeretek kettesben lenni azzal, aki fontos számomra. B

Amikor segítséget kapok valakitől, érzem, hogy szeret. D


3. Szeretek ajándékot kapni. C

Szeretek találkozni a barátaimmal. B


4. Akkor érzem, hogy valaki szeret, amikor segít nekem valamiben. D

Akkor érzem, hogy valaki szeret, amikor megérint. E


5. Ha egy barátom átölel, érzem, hogy szeret. E

Ha egy barátomtól ajándékot kapok, érzem, hogy szeret. C


6. Szeretek közös programot csinálni a barátaimmal. B

Szeretem megérinteni azokat az embereket, akik fontosak a számomra. E


7. A szeretet látható jelképei (az ajándékok) sokat jelentenek nekem. C

Az elismerő szavak, a dicséret szeretetet közvetítenek számomra. A


8. Szeretem a fizikai közelségét érezni azoknak, akik fontosak számomra. E

Szeretem, ha megdicsérik a külsőmet. A


9. Szeretek együtt időzni a barátaimmal és a számomra fontos személyekkel. B

Szeretek ajándékot kapni a barátaimtól. C


10. Az elfogadást kifejező szavak nagyon fontosak a számomra. A

Ha valaki segít nekem, tudom, hogy szeret. D


11. Szeretek közös tevékenységekben részt venni a barátaimmal és a számomra fontos emberekkel. B

Szeretem, ha kedves szavakat mondanak nekem. A


12. Jobban hat rám, amit valaki tesz, mint amit mond. D

Az ölelés összetartozást és megbecsülést fejez ki számomra. E


13. Értékelem a dicséretet, és kerülöm a kritikát. A

Sok kisebb ajándék többet jelent számomra, mint egy nagyobb. C


14. Akkor érzem közel magamat másokhoz, amikor beszélgetünk vagy együtt csinálunk valamit. B

Közelebb érzem magam a barátaimhoz, ha gyakran megérintenek. E


15. Szeretem, ha megdicsérnek valamiért, amit tettem, vagy elértem. A

Ha valaki megtesz a kedvemért olyasmit, amit nem nagyon kedvel, tudom, hogy szeret. D


16. Szeretem, ha a barátaim és a hozzám közel álló emberek

megérintenek. E

Szeretem, amikor valaki őszinte érdeklődéssel hallgatja, amit mondok. B


17. Amikor valaki segít elvégezni egy feladatot, érzem, hogy szeret. D

Nagyon örülök, amikor ajándékot kapok. C


18. Szeretem, ha megdicsérik a külsőmet. A

Ha valaki időt szán arra, hogy megértse az érzéseimet, érzem, hogy szeret. B


19. Biztonságban érzem magam, amikor egy számomra fontos személy megérint. E

A szívességek szeretetet fejeznek ki számomra. D


20. Nagyra értékelem, ha valaki megtesz értem valamit. D

Szeretek olyan ajándékot kapni, amit valaki saját

kezűleg készít nekem. C


21. Nagyon jól érzem magam, amikor valaki teljes figyelmével felém fordul. B

Nagyon jól érzem magam, amikor valaki szívességet tesz nekem. D


22. Ha valaki megajándékoz a születésnapomon, érzem, hogy szeret. C

Ha valaki személyes szavakkal köszönt fel a születésnapomon, érzem, hogy szeret. A


23. Ha valakitől ajándékot kapok, tudom, hogy gondol rám. C

Ha valaki segít a feladataim elvégzésében, érzem, hogy szeret. D


24. Nagyra értékelem, ha valaki türelmesen meghallgat, és nem szakít félbe. B

Nagyra értékelem, ha valaki ajándékkal emlékezik meg a különleges napokról. C


25. Szeretem, ha a számomra fontos emberek törődnek azzal, hogy segítsenek a feladataim elvégzésében. D

Szeretem a hosszú kirándulásokat a barátaim társaságában. B


26. Szeretem átölelni és megpuszilni a barátaimat, és örülök, ha ők is átölelnek és puszit adnak. E

Örülök, ha minden különösebb ok nélkül ajándékkal lepnek meg. C


27. Szeretem, ha valaki kifejezi a megbecsülését irántam. A

Szeretem, ha végig rám néz az, akivel beszélgetek. B


28. Nagy jelentőséget tulajdonítok azoknak az ajándékoknak, amelyeket a barátaimtól kapok. C

Jó érzés, ha egy barátom, vagy valaki, akit szeretek, megérint. E


29. Amikor valaki szívesen teljesíti a kérésemet, érzem, hogy szeret. D

Ha valaki elmondja nekem, hogy nagyra becsül, érzem, hogy szeret. A


30. Minden nap szükségem van arra, hogy megérintsenek. E

Minden nap szükségem van arra, hogy megdicsérjenek. A



Teszt kiértékelése


Összesen: A …… B …… C …… D …… E …….


A = Elismerő szavak B = Minőségi idő C = Ajándékok D = Szívességek E = Testi érintés


Értékelés: Amelyik szeretetnyelv betűjele mellett a legmagasabb szám szerepel (ez a szám mindegyik nyelv esetében maximum tizenkettő), az a te elsődleges szeretetnyelved.


Ha ez a szám kétszer is előfordul, akkor te kétnyelvű vagy, azaz két elsődleges szeretet-nyelved van. Ha pedig a legmagasabb pontszámmal közel azonos szám is szerepel a végeredményben, ez azt jelenti, hogy van egy másodlagos szeretetnyelved is, amelyik szintén fontos a számodra.


Biztasd barátaidat, rokonaidat, hogy végezzék el ők is a tesztet és az eredményt használjátok fel kapcsolatotok gazdagítására.


A szeretetnyelvek hatékonyan közvetítik a szeretet üzenetét, mert azt fejezik ki, hogy megértjük egymást, és törődünk egymással. Idővel pedig ebből születik az összetartozás erős érzése, amire mindannyian vágyunk.



(Forrás: Gary Chapman: Az egyedülállók öt szeretetnyelve c. könyv, Harmat Kiadó)